Taxon-info

 

Idővel majd ezek az oldalak lesznek a portál talán leghasznosabb részei, itt igyekszünk majd összefoglalni az egyes csoportokról szóló ismereteket.

A legfontosabb - és talán legelőször felkerülő dolgok a hazai fajlisták, fényképek, térképek, irodalomjegyzékek lesznek, amit aztán majd csoportfüggő dolgokkal lehet szépen tovább bővíteni (pl. határozókulcsokkal, linkekkel és minden más hasznos stuff-al).

 

Természetesen az oldalak érdemi tartalmát nem tudja egy ember összeszedni, így minden azon áll vagy bukik, hogy hány embert tudok megnyerni az ügynek.

 

A közreműködésnek két formája képzelhető el:

1.) Van(nak) már - vagy a jövőben elkészül(nek) -  olyan oldal(ak), ami átfogja(k) az adott csoport hazai ismeretanyagát: Ez esetben egyszerű az eset: linkelem az oldal(aka)t a megfelelő taxonhoz és ezzel végeztünk is, hiszen az oldal gazdája nyilván aktualizálja a saját oldalát, így az információk folyamatosan bővülnek, míg a portál segíti a rátalálást a lapra, továbbá a duplikálásnak nem sok értelme lenne. Sajna ilyen kevés van, mindössze a vízibogarak, tegzesek és némiképp a szitakötők "büszkélkedhetnek" saját honlappal (ezeket linkeltem).

Summa summarum, ha valakinek terve van egy adott makro csoportnak szakmai honlapot készíteni és főképpen azt rendszeresen frissíteni, akkor jelezze nekem.

 

2.) Ez már egy nehezebb ügy, de nem reménytelen: Ha van olyan specialista aki szívesen vállalná az adott csoport oldalának szakmai és tartalmi szerkesztését (anyagok összegyűjtése, rendezése, továbbítása), akkor a technikai szerkesztést és a feltöltést megoldom én, az anyagok közvetlenül a portál tárterületéről, a csoport oldalain jelennek majd meg.

Ha valaki olthatatlan nagy kedvet érez hogy segítsen nekünk, akkor ne habozzon, írjon nekem és egyeztetjük a részleteket.

 

Egyes oldalakhoz már találtam lelkes és hozzáértő szerkesztőt (az adott lapon ezt jeleztem), valószínűleg ezek az oldalak fognak először információkkal gazdagodni.....

 

CsZ